Kétszer 8-4 december 15-én

Az utolsó 2019-es NB-s fordulóra került sor december 15-én, ahol a Maróczy SE NB I-es csapata a Szombathelyi Haladás csapatát látta vendégül, az NB II-ben szereplő Maróczy SE II. pedig a TÁKISZ SE Kecskemét gárdájával találkozott. Az NB I-ben habár a legerősebb összeállításban ült asztalhoz a szegedi csapat, nem sikerült a papírformát felborítani, 4:8-as vereség lett a vége.

Mivel a közvetlenül a szegedi csapat előtt álló Dunaharastzi MTK döntetlent tudott játszani ebben a fordulóban, így a szegedi csapat lemaradása nőtt, és továbbra is a 10. helyen áll az NB I-ben.

Az NB II-ben a TÁKISZ nagyon erős felállásban látogatott Szegedre, de ez nem okozott problémát a Maróczy SE játékosainak, akik vereség nélkül tudták a fordulót abszolválni. Három világos táblán (Kelemen Dávid, Koszta Benedek és Márkus Molli) és egy sötét táblán (Szilassi Ábel) aratott győzelemmel biztosította a csapat a 8:4-es győzelmet.

Hiába a szép győzelem, az Újszász 9,5:2,5 arányban kiütötte a Gyulát, ezzel átvette a vezetést a bajnokságban.

Csizmadia László

Maróczy SE csapatvezető

Facebook kommentek